VÉGRE MEGÉRKEZETT ÁRMIN!!!


2010.02.18.-án hajnal 4 óra 50 perckor végre beteljesedett amit már annyira vártunk megérkezett családunkba legkisebb kisfiunk Ármin!!
De kezdjük előző naptól.17.-e délelőtt elég mozgalmasra sikerült.Fiacskámat letettem anyunál és irány a fogorvos(fogtömés)majd a boltban jártam és szó se róla elég rendesen elfáradtam.Éreztem hogy nyilalgat a derekamba meg mintha a pocakomban is éreztem volna valami kis fájdalmat.Gondoltam du.-án lefekszem Erikkel és majd elmúlik.Így is lett.Este fele elkapott valami nagy lustaság állva el tudtam volna aludni.Mintha a szervezetem azt súgta volna hogy pihenj mert nehéz éjszaka vár rád!!De 1-2 óra után ez is elmúlt és éjjel egyig még a tv-t bámultam.
Fél három tájékán viszont már enyhe fájásokra ébredtem.Nem voltam benne biztos hogy ez az, így gondoltam beleülök egy kád vízbe.Előtte még felkeltettem apát nehogy ne tudjak kiszállni.Sms barátnőmnek:MEGYÜNK SZÜLNI!A fájások igen csak sűrűsödtek ugyhogy telefon anyunak aki szegény éjjel háromkor biciglivel spurizott hozzánk Erikre vigyázni.Ekkor már 5 perces és elég erős fájásokkal indultunk a kórházba!
Innentől elég jól felpörögtek az események.Az adatfelvételnél már alig bírtam válaszolni mert annyira fájt.Mint kiderült négy ujjnyira már ki voltam tágulva.Telefon a dokimnak és irány a szülőszoba.Kb. fél óra vajúdás és 1-2 nyomásra megis volt kicsi babánk!Laci végig fogta a kezem törölgette a homlokom mint azt egy rendes férjnek illik is!Nagyon jó volt ezt a csodát újra áttélni.Életet adni valakinek aki belőle és belőlem van még mindig hihetetlen!!
Egy kicsit sajnálom is hogy többet ezt nem élhetem át!!
Ármin gyönyörű ügyes és gyors kisbaba.
Gyors: mert 2 óra alatt meglett.
Ügyes: mert elsőre megtalálta a cicit és azóta is okosan szopizik.
Gyönyörű: mert csak rá kell nézni!!:-))
Egy szavam sem lehet rá mert itthon csak eszik meg alszik!!Néha fáj a pocakja de akkor is csak nyekereg.Na azért tud sírni is, a fürdésnél eladja a házat!Főleg azt nem szereti ha a fejét mosom akkor van hogy levegőt sem vesz annyira ordít!!
Erik nagyon aranyos vele!Vissza adja neki a dudót,simogatja,puszilgatja ugyanúgy mint a hasamba.Énekel is neki: CSICSI BABA CSICSI BABA! Mikor haza hoztuk Ármint rohant ki az előszobába legugolt a baby hordozó elé és lekapta róla a takarót!Nagyon izgatott volt!Imádom őket!!!
Az érzés amit most érzek igazából megfogalmazhatatlan!Nagyon jó volt minden úgy is hogy csak Erik volt de most hogy itt van Ármin most teljes az egész.Mintha hiányzott volna csak nem tudtunk róla!
Imádok kétgyerekes anyukának lenni!!Egyik nap is a karomban cicizett Ármin,éreztem minden kis porcikáját és elnéztem magam mellé és Erik meg ott játszott mellettem.Igaz szabad percem alig van ,de még ez a pörgés is tetszik.Mindíg történik valami!Nem tudok betelni velük.IMÁDOM ŐKET!!!

1 megjegyzés:

Szilike írta...

De édesek együtt! Ilyenkor megjön az ember kedve a kistesóhoz! :)

Megjegyzés küldése