Erről egy kép:
Azért itt látszik ,hogy a többi is készülődik rendesen!(Meg az ebéd is látszik a kis szája meg az órra környékén!:-))
És ami a legjobb Erik szülinapján(Okt.28.) vettem észre hogy előbújt egyszerre a kettő.Ajándék Eriknek!!!:-)
Nem tudom hogy ennek köszönhető e de Ármin lényegesen nyugodtabb mint mikor utoljára jelentkeztem.Azóta sok minden változott már kompozik a drága,ül és pörög forog fekvő helyzetben.Mászni még nem nagyon akar.Valószínű hogy ez annak is köszönhető hogy a földön nem igazán szeret.(ezt a kompozással ronthattam el,de elcsábultam mert a kompba annyira szeret.)Babakocsit is már elég régóta a sportrésszel használjuk.Itt például alvásra ott bent.Kép erről is:
Gyarapszik rendesen és már eszik főzelékeket is.Ha olyan ebédem van darálok neki is belőle!Úgy mindent megeszik nem nagyon válogat.
Joghurtot a héten szeretnék neki adni először.Meglátjuk mit szól hozzá.
Több mint 8 kiló és több mint 70 cm.Már ugyebár elmúlt 7 hónapos a kis Drága.
Most van róla egy kedvenc képem.Érdemes megnézni a séróját!
A feje búbján két forgó van egymás mellett,hát ott ahogy találkoznak a hajszálak.Kész.
Az amivel nem haladunk előre semmit az az éjszakai alvás.
Még mindig többször fent van és van hogy össze vissza.Sokszor már annak is örülök ha a három órát legalább végig alussza.Jó mostanában legalább napközben azért van hogy sikerül nagyobbakat aludnia!Talán ez a fogzás miatt is lehet:Majd meglátjuk!!
Sikongat,sokszor csak úgy pöröl velem.
Már tud pá-pázni és duksizni is.
Nagyon szereti Eriket.Mindig keresi merre van.Ma például kiabáltak egymásnak oda vissza!!Ha Erik sír ő is sír!!Úgy szeretem őket nézni mikor együtt "játszanak".Szeret a Bátyuskája közelébe.Remélem így is marad!!
Megpróbálok feltenni egy videót ahogy Erik fürdeti:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése