ERIKRŐL MÉG PÁR MONDAT:
Mikor megszületett nagyon erős volt már akkor majdnem megtartotta a kis fejét.
Minden kötelező orvosi vizsgálaton elsőre átmentünk!Sajnos szoptatni nem sokáig tudtam mert 8 hetes korára teljesen elment a tejem,
úgyhogy tápszerhez kellett nyúlnunk.Nem reklamált csak ha elfogyott!Minden kifogyott cumisüveg után olyan ordítást rendezett hogy zengett tőle a ház.
Nem is volt gond a súlyával.
A fogai már 4 hónaposan elkezdtek kibújni.Kettesével jöttek.Így talán kevesebb
fájdalommal!A kis édes annyira szerette a zsibbasztógélt amit az ínyére kentünk,hogy mindig mikor meglátta a kezembe már követelte!
Ülni 6 hónaposan kezdett, 1 évesen már járt.




A mászással sajnos gondjaink voltak.Legalábbis a védőnő és a gyógytornászok szerint.A kis makacs az istennek sem akart mászni.Már járt mire négykézláb is elindult.De az sem volt jó mert nem normálisan mászott hanem húzta magát a fenekén .Állítólag nem jó ez így mert később olvasási gondjai lehetnek az iskolában.
Reméljük azért ez nem igazolódik be!Mostanra már rendesen megy ez is.



Az alvással sem volt gondunk 4 hónapos kora körül már átaludta az éjszakát.Csak akkor volt gond ha beteg volt! 1 éves kora óta külön szobába lett rakva de mintha észre sem vette volna a hiányunkat.



Az én "nagy" fiam most már 2 éves is elmúlt de beszélni még nagyon nem akar.Már azért ügyeskedik de inkább elmutogat mindent.Igaza van minek beszéljen ha így is megértik!
Egyébként szavakat már használ.A K betű helyett T-t mond és némely szavakat át is költ.Egy-két példa:

ZEBRA:TAMTAM
ISZI: ICSICSI
IVETT: ICSI
ANYA: ANYANYA
APA: APAPA
BANÁN:MÁ
ANANÁSZ:ANNI
A DIÓ-t nagyon szépen kimondja talán azért is mert nagyon szereti. :-)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése